Trend FM rádióinterjú Mátrai Károllyal


Üzletileg nagyon sikeres évet zárt a KELER KSZF 2018-ban - mondta a Trend FM-nek adott interjújában Mátrai Károly, a KELER KSZF vezérigazgatója. A tervezettnél 3 százalékkal magasabb, több mint 1,5 milliárd forintos árbevétel túlnyomó része a klíringtevékenységből származott, további 200 millió forint bevétel pedig a nem főtevékenységhez kapcsolódó területekről érkezett. A költségorientált gazdálkodás eredményeként az adózás előtti eredmény meghaladta a 190 millió forintot, ami több mint 40 százalékkal múlja felül a célkitűzést. A vártnál komolyabb növekedés a Budapesti Értéktőzsdén kötött azonnali tranzakcióknak, a magyar gázpiacon CEEGEX-en, és az árampiaci üzletágban elért jobb eredményeknek köszönhető. Sikernek könyvelhető el az is, hogy a KELER KSZF belépett az ír villamosenergia-tőzsdére, ahol a tavaly őszi indulás után rögtön 10 százalékos részesedést ért el klíringbanki szolgáltatásaival. Mátrai Károly szerint a társaság 2019-re attraktív, de teljesíthető tervet készített, amelyben 1,6 milliárd forintos bevétel és 220 millió forintos adó előtti nyereség szerepel. A rádióinterjút a csatolt MP3 fálj tartalmazza.

Csatolt dokumentumok