Tájékoztatás a KELER Stratégiai Modernizációs Programmal kapcsolatban

Tisztelt Ügyfeleink!
Ahogy azt már korábban is jeleztük, a KELER továbbra is elkötelezett a Stratégiai Modernizációs Program végrehajtása iránt. A program terjedelme és ütemterve jelenleg még felülvizsgálat alatt áll.
A KELER számára ez egy kiemelten fontos ügy, így a program megvalósítása érdekében jelenleg is intenzív munka folyik. Célunk változatlanul az, hogy minden érdekelt számára elfogadható, a pénz- és tőkepiac elvárásainak megfelelő fejlesztés kerüljön megvalósításra. 
Természetesen érzékeljük ezzel kapcsolatban Partnereink információigényét, azonban a program átdolgozását, a megalapozott projekttervezést - annak mérete és piaci hatása miatt, az eddigi tapasztalatok alapján – kellően át kell gondolnunk. 
A fentiek alapján továbbra is kérjük türelmüket és támogatásukat. Amint a fentiekben érdemi előrelépés történik, azonnal értesítjük Önöket.
Üdvözlettel:
KELER Zrt.